Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

9 óra alatt 2 millió dollár

A Shenmue III-hoz 2 millió dollárt kért Szuzuki Ju és csapata a Kickstarteren. Nos, csupán 9 óra kellett hozzá, és ez össze is jött. Még 31 nap van hátra a gyűjtésből, a játék 2017 végén jön PC-re és PS4-re.

0 Tovább

Ha LastPass-t használ, vigyázzon, feltörték!

A jelszóemlékeztetőnél pénteken észleltek gyanús aktivitást, majd hétfőn a cég egy blogposztban bejelentette, hogy hackerek hozzáfértek LastPass felhasználói listákhoz, jelszóemlékeztetőkhöz, és titkosított mester-jelszavakhoz.

A cég a veszély minimalizálása érdekében javasolja a többlépcsős beléptetést (amikor telefonon keresztül a felhasználók egy egyszeri jelszót is kapnak), és közölte, hogy újraállítják a mester-jelszavakat is - bár szerintük a jelszavak feltörése szinte lehetetlen. A LastPass ugyanis nem csak, hogy random számokat illeszt a jelszavai végére, hanem több, mint 100 000-szer titkosítja is őket - a hash-eket így nem egyszerű feltörni.

A LastPass-t először négy éve törték fel, de egy, három hete az imgur-ra feltöltött kép szerint a Google már jelezte, hogy nincs egyedül a felhasználó belépéskor:

A New York Times javaslata szerint tehát csak óvatosan, ha emailt kapunk LastPass-nak látszó email címtől, hogy adjunk meg új mester-jelszót.

0 Tovább

A Snowden-fájlok orosz feltörése többek szerint kacsa

A Snowden-ügy kirobbantásáért felelős Glenn Greenwald és az elismert biztonságtechnikai szakértő, Robert Graham szerint is egyszerűen propaganda a Sunday Times vasárnap lehozott cikke, amiben névtelen kormányzati tisztviselők nyilatkoztak arról, hogy a Snowden által ellopott 1.7 millió fájlból 1 milliót feltörtek az oroszok és a kínaiak, veszélybe sodorva ezzel a brit titkosszolgálatot.

Hát kiben bízhat az ember Snowden-nel kapcsolatban, ha abban az újságban sem, aminek tulajdonosa titokban találkozgatott David Cameron brit miniszterelnökkel, aki szeretné, ha az Egyesült Királyság megfigyelési szabályai minél szorosabbak maradnának? 

Ez itt a Murdoch tulajdonában álló televíziós médiák gyűjteménye:

0 Tovább

Az AirBnb bajban San Francisco-ban

A lakásválság szélén álló San Francisco lehet az első város, ami jelentőségteljesen keresztbe tesz az AirBnb üzleti modelljének: ha az aktivisták, az önkormányzat és a cég nem egyezik meg hamarosan, szavazásra bocsátják, hogyan szabályozza a város a rövid távú lakás bérbeadásokat.

A probléma New Yorktól San Francisco-ig ismétlődik, de valószínűleg nemsokára az európai nagyvárosokat is eléri (ha még nem tette): a tulajdonosok nem adják ki a lakásokat hosszú távra, lévén, hogy azokat AirBnb-n keresztül turistáknak kiadni sokkal kifizetődőbb. Ez viszont hatalmas lakásválsághoz vezethet, hiszen azok, akik az adott városban dolgoznak, nem jutnak lakhatáshoz. Los Angeles, SF-hoz hasonlóan most próbál új szabályozással előállni.

A rövid távú bérléssel kapcsolatos fő kérdések a következők:

- legyen-e felső határa annak, évente hány napra adhatják ki a lakásokat?

- kötelezzék-e a lakáskiadási platformokat, hogy megosszák az önkormányzattal a kiadási adatokat? Legyen-e az adat nevesítve, vagy elég az aggregát?

- legyen-e engedélyhez kötve a rövid távú bérlés?

- ki jelentheti be, ha az egyes tulajdonosok törvényt szegnek?

A San Francisco-i esetet érdemes figyelemmel kísérni - a világ több nagyvárosában várható lesz hasonló hercehurca.

0 Tovább

Hihetetlen bejelentések az E3-on

Az idei E3 hozott néhány váratlan meglepetést, melyekre külön nem érdemes kitérni, gyorsan összefoglalni azonban mindenképp szükséges őket, a teljesség igénye a kronológiai pontosság nélkül.

Először is azok, akik a Dreamcast-éra óta várják, hogy folytatódjon a Shenmue saga, most végre tehetnek is álmaik valóra válásáért: Szuzuki Ju Kickstarterre vitte a PC-re és PS4-re készülő Shenmue III-at, mely egyetlen éjszaka alatt összekalapozott 1,2 millió dollárt a szükséges 2 millióból. A játék 29 dollárért már a miénk, a magam részéről gamer kötelességemnek tartom, hogy beszerezzem.

Szintén sokkoló volt az a bejelentés, melyet tegnap (is) pletykáltak, de nem hittük el: igen-igen, TÉNYLEG remake-elik a Final Fantasy VII-ez, azaz valószínűleg közel a világvége, ahogy Peter Vankman megjósolta. A játékról nem sok derült ki azon túl, hogy PS4-re jelenik majd meg. És hogy valamiért egy mátrixos, zöld filterrel mosták át az egészet, mert miért ne.

Szinén meglepő, hogy bár a Ubisoft az éves folytatások bűvöletében ég, azért hajlandó volt idén ésszerűen eljárni, és a tavaly megjelent, kellemes The Crew című autóversenyes játékhoz új rész helyett mezei kiegészítőt hegeszteni.

Igen, kiegészítőt: tudják, mint régen, amikor még pénzért lehetett venni komplett játékok tartalmával vetekedő küldetéslemezeket, és nem csak több tízeurós DLC-kre szórtuk el a fizetést, hogy legyen egy klassz aranyozott lópáncélunk az Oblivionban. A The Crew: Wild Run az off-road száguldozásra helyezi a hangsúlyt és novemberben jelenik meg. Örülünk.

Mint ahogy az új South Park-játéknak is örülünk, mely ezúttal nem a The Stick of Truth fantasy körítését kapja, hanem a sorozat szuperhősös vonalát erősíti. A bejelentés azért volt meglepő, mert egyrészt a botrányos rajzfilmsorozat alkotói tavaly még nem nagyon akartak új részt készíteni, másrészt pedig mert a többi ubisoftos címmel ellentétben erről tudtunkkal semmi sem szivárgott ki. A címe egyébként nem semmi: South Park: The Fractured but Whole.

És a végére hagytuk a legmelegebb pitét: a Sony végre újra bemutatta az eredetileg még PlayStation 3 exkluzívnak szánt, majd hat teljes évre eltemetett The Last Guardian című különös hangulatú alkotást, mely jövőre jelenik meg PS4-re. A játék grafikailag nem fejlődött túl sokat a 2009-es bemutató óta, de még most is nagyon szép és hangulatos. Persze mi csak akkor hisszük el, hogy lesz belőle valami, ha már játszhatunk vele...

0 Tovább

Ilyen a HoloLensszel játszani

A Microsof bemutatta, hogyan is képzelik a játékot a HoloLens nevű kiterjesztett valóság szemüveggel. Az E3-on a milliárdokért felvásárolt Mojang által fejlesztett Minecraft egy speciális változatát láthattuk, a videó pedig többet mond ezer szónál. KELL.

0 Tovább

Korai hozzáférés Xbox One-on is

A Microsoft az E3-on bejelentette, hogy az Xbox One-on is elindul a PC-n már egy ideje létező, és igen sikeres early access modell, ami azt jelenti, hogy egyes játékokat még az előtt megvehetünk, hogy elkészülnének.

Az alfa- vagy bétaverzióval így annak fejlesztése során is játszhatunk, sőt, visszajelzéseket adhatunk a programról az alkotóknak, akik így elméletben még jobbá tehetik a szoftvert.

Az Xbox One-os early access elméletileg úgy működik majd, hogy a játékok még a megvásárlásuk előtt kipróbálhatók lesznek, ergo a felhasználó kaphat ízelítőt abból, amit venni készül.

A Microsoft színpadán Dean Hall, a DayZ atyja tűnt fel, hogy bemutassa saját XO-s játékát -- klassz, bár mi annak is örülnénk, ha előbb a DayZ-t befejeznék végre...

0 Tovább

Ilyen lesz az új Halo

A Halo 5: Guardians végre rendesen, mozgásban is látható volt az E3-on. Szép lesz, meg remélhetőleg jó is. Megjelenés október 27-én, kizárólag Xbox One-ra.

0 Tovább

Visszafelé kompatibilis lesz az Xbox One

A Microsoft E3-as konferenciája még csak negyed órája tart, és egyelőre elég unalmas, az viszont felrázta kicsit a kedélyeket, hogy Phil Spencer Xbox főnök bejelentette:

XBOX 360-AS JÁTÉKOK IS MŰKÖDNEK MAJD AZ XBOX ONE-ON!

Ez nagy szó, hisz a jelengenerációs konzolok közül eddig csak a Wii U birkózott meg az azt megelőző masina játékaival. Az MS standján a Mass Effecttel demózták az új funkciót, aminek érkezési dátuma még nem ismert.

0 Tovább

A mesterséges intelligenciának végre megfelelő felhasználási területet találtak: jönnek az AI szexbábuk

múlva

A több mint 20 éve piachódító RealDoll cég (férfi -és női szexbabák, 1,4-1,8 millió forint környékén) nemcsak, hogy belekezdett a mozgatható fej gyártásába, de a babáknak mesterséges intelligenciát is akar adni, sőt, egy olyan applikációt tervez, aminek segítségével Oculus Rift-tel akár távolról is interakcióba léphetünk a babánk mesterséges intelligenciájával. Végre egy termék, ami valós problémát old meg.

A RealDoll CEO-ja, Matt McMullen New York Times-nak adott interjúja szerint a legnagyobb problémát az okozza, hogy a babák ne mondjanak hülyeségeket, mivel az elrontaná a hangulatot. McMullen azonban hangsúlyozta, hogy nem akarja, hogy a babák a szuper-realitás talajára lépjenek, ránézésre megállapítható kell, hogy maradjon, hogy egy tárgyról van szó. 

A NYT egyébként remek, többrészes videóriportot készített a babákról, itt érhetők el.

Pár éve McMullen már előállt hangokat kiadó és mozgathatójú csípőjű babákkal, amik nem arattak osztatlan sikert, és vissza is vonták őket. A RealDoll CEO szerint az új babákkal (amiket ~ 8 millió forintért dobnának piacra, akár már két év múlva) az a cél, hogy a tulajdonosok a baba személyiségéhez kötődjenek. 

Ez az új projekt alig rémisztő és nem tölt el félelemmel a jövővel kapcsolatban, és nem félek attól, hogy visszavonhatatlanul rettenetes hatása lesz a párkapcsolatokra. Egyébként az Ex-machinát már mindenki látta?

0 Tovább

egyperctech

blogavatar

Minden, ami az Origo Techbázisból kimarad!

Feedek

Utolsó kommentek