A Brain Bar Budapest az éppen zajló jövőre koncentrál - a második napon pedig több előadást is szenteltek arra, hogy Budapest jövőjét vizsgálják. Ebben szerepet kapott dr. Fürjes Balázs, egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházások irányításával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos és Somlai-Fischer Ádám, a Prezi társalapítója is.

Reggel a kormánybiztos egy 15 perces nyitóbeszédben felhívta a figyelmet arra, hogy ami működik egy adott városban, nem biztos, hogy máshol is alkalmazható lesz. Mielőtt újítanánk, meg kell kérdeznünk, hogy az adott projekt beleillik-e a város önképébe, identitásába? Dr. Fürjes szerint Budapestnek elsősorban önmagával kell azonosnak lennie. Egy későbbi előadásban Wouter Vanstiphout, a holland Delft Egyetem egyik professzora a városlakók szemszögéből érintette ezt a témát: hogyan hozhatnak a várostervezők olyan döntéseket közterületekről és közpénzekről, amik demokratikusak?

A várost a kormánybiztos szerinte három szempontból kell vizsgálnunk: mint a nemzet fővárosát, a budapestiek lakóhelyét, valamint városként. Dr. Fürjes kiemelte, hogy a város akkor fog nemzetközi szinten jobban teljesíteni, ha jobb otthon lesz a budapestiek számára. Egy későbbi, az európai Szilícium-vögy lehetőségeiről szóló kerekasztal-beszélgetésen Garai Gábor, Boston tiszteletbeli konzula és rengeteg startup ügyvédje elmondta, hogy egy olyan város, mint Budapest, sokkal inspirálóbb a vállalkozók számára, mint a Szilícium-völgy: itt lehet az utcákat róni, másokkal beszélgetni, találkozni. A Szilícium-völgy ehhez képest szűkében van a köztereknek, és mindenki csak autóval közlekedik.

Dr. Fürjes szerint Budapest 10 év múlva még európaibb lesz. Szerinte három elengedhetetlen tényező szükséges ehhez: erős, demokratikus vezetés, egyszerre univerzálisabb és lokálisabb városszemlélet, és az, hogy

a város magyarabb és keresztényebb legyen.


Dr. Fürjes azt mondta, a kereszténységet a várost érintően kulturális értelemben érti, a szabadság és individualizmus szellemében.

A kormánybiztos még azt is kiemelte, hogy egy még szociálisabb, kreatívabb és együttműködőbb várost képzel el tíz év múlva, és a kreativitást elősegítő közösségi tereket. Említette, hogy egy ilyen teret szeretne nyújtani a legújabb tervezett közösségi tér, a Rubik Ernővel közösen tervezett "Kocka Központ". A Magyar Géniuszok Házának is elnevezett tér ötlete már 2012-ben megfoggant, de azóta sem ismerni a terv konkrét formáját. 

A délután folyamán az Akvárium nagy halljának színpadára lépett egy magyar géniusz is, a Prezi társalapító Somlai-Fischer Ádám. Somlai-Fischer témája az volt, hogy felépíthető-e a Szilícium-völgy Budapesten, illetve Budapest a Szilícium-völgyben? Az európai kultúra sokszor tűnik úgy, hogy a startup szellemiségének nem kedvez: a későbbi kerekasztal beszélgetésen többször felmerült, hogy az amerikaik nem úgy viszonyulnak a bukáshoz, ahogy mi itthon. Somlai-Fischer a saját cégén keresztül mutatta be, hogyan lehet inspiráló és támogató környezetet teremteni az irodában. Szerinte a sikerüknek nagy részét képezi, hogy

sokszínű, eltérő hátterű emberek dolgoznak és ötletelnek együtt.

Részlet a nemzeti konzultációs kérdőívből

Somlai-Fischer szerint a globális világnézetet csak úgy teremthetjük meg, ha megfelelő a diverzitás a cégen belül. A Prezi társalapítója kitért arra is, hogy Magyarországon sokan ellenségként tekintenek a világpiacra, ami szintén megnehezíti a startup-kultúra meggyökeresedését. Kiemelte, hogy San Francisco (egy másik előadó szerint "a munka Las Vegas-a") lakosainak 40 százaléka bevándorló. A Prezit 2009-ben San Francisco polgármestere hívta meg, hogy jöjjenek, és fejlesszék a terméküket tengerentúlon: Somlai-Fischer pedig bátorította a jelenlévő döntéshozókat, hogy hívjanak meg egy perui startupot, Budapestre. Mert csak különböző ötletek együttélésével "völgyesedhetünk".