A Der Spiegel magazin készített interjút Julian Assange aktivistával. Assange volt az, aki a WikiLeaks oldalon névtelen kormányzati és üzleti forrásoktól származó, titkosított anyagokat kezdett publikálni 2006-ban.

Assange itt épp az UNHRC Geneva-i nagygyűlésére jelentkezett be videón júliusban.

Assange elmondta, hogy miután több kormányzat is blokád alá vonta az oldal infrastruktúráját, a WikiLeaks összes dolgozója 40 százalékos fizetéscsökkenést fogadott el annak érdekében, hogy az oldalt fent tudják tartani. Az aktivista közölte, hogy

"belefulladnak a dokumentumokba"

annyi bejelentés érkezik hozzájuk. Assange szerint a kérdés most az, hogy elő tudnak-e teremteni elég jövedelmet ahhoz, hogy az iratokat teljes egészében feldolgozzák.

Persze a nonprofit számára a pénztelenség a jéghegy csúcsa. Assange-ot Svédországban szexuális erőszakkal vádolják, az USA-ban pedig öt vádponttal találná magát szembe (többek között kémkedéssel és összeesküvéssel). Szaúdi-Arábia 20 évnyi börtönbüntetéssel fenyegeti, Ausztrália pedig eljárást folytat a WikiLeaks ellen, mivel az publikált egy, a világ vezetőit korrupciós botrányba keverő iratot. Emellett az Egyesült Királyság szerint Assange törvényt szegett, mikor a londoni ekvádori nagykövetségen tartózkodott, és még vagy fél tucat egyéb eljárást folytatnak Assange és a WikiLeaks ellen.

Az interjú legizgalmasabb részei

  • a WikiLeaks-t főleg Amerikából és Indiából keresik fel, és leginkább személyekre keresnek rá - melyik kormánytisztviselőről, üzletemberről mit lehet tudni.
  • Assange bármikor elmenne Németországba segíti Angela Merkel kancellárnak, akit az NSA hosszú időn keresztül lehallgatott.
  • Assange a mostanában kikerülő dokumentumok közül a legfontosabbnak azokat tartja, amik arról szólnak, hogy az USA "megpróbálja megakadályozni az eurázsiai gazdasági integrációt" Nyugat-Európa magához kötésével.