A magyar fiatalok 85 százaléka biztos benne, hogy sikeres lesz az életében - derül ki a 20 és 35 évesek körében készített reprezentatív kutatásból. Bár a fiatalok jelentős többsége szerint a vállalkozások a fejlődés motorjai, a többség mégis alkalmazottként látja magát a jövőben.

A fiatalok kétharmada gondolkodott már saját vállalkozás indításán, (fele kifejezetten gyakran gondol rá), a többség mégis a biztonságot választja. Csak a negyedük látja úgy, hogy tíz év múlva vállalkozók lesznek.

Aki alkalmazottként képzeli el magát, az főleg (73%) nagyvállalatnál helyezkedne el, mindössze 12 százalék menne startuphoz dolgozni.

Viszont egyre többen elégedettek a munkájukkal (58%), idén már a fiatalok 65 százaléka biztos elhelyezkedésre számít itthon.

A kutatás alapján még mindig ellentmondásos kép rajzolódik ki: míg elvben vonzó az önállóság, jövőképüket általánosságban a kockázatkerülés és biztonságvágy határozza meg.

A felmérés Prezi, a Ustream, az NNG és a LogMeIn magyar cégek által létrehozott Bridge Budapest megbízásából készült. A szervezet harmadik éve térképezi fel a fiatalok karrierrel kapcsolatos elképzeléseit.