Egy, a BBC-nek nyilatkozó kormánytag szerint a Kína és Oroszország által feltört dokumentumok fontos információt tartalmaztak arról, hogy működnek a britek az ellenséges országos területein, ezért az ügynökeiket ki kellett vonniuk ezekből az országokból. Ez viszont ahhoz vezet, hogy nem tudnak Kínából és Oroszországból "életbevágóan" fontos információt szerezni. A Sunday Times szerint a Snowden által ellopott 1.7 milliónyi dokumentumból az oroszoknak 1 millióhoz már hozzáférése van.

Ahogy arra a BBC is rámutat, a hír két nappal azután érkezett, hogy az Egyesült Királyságban elkészült az új, megfigyelési törvények tárgyalásához szükséges háttér-riport, ami több hatalmat kíván adni a nemzetbiztonsági intézményeknek, ugyanakkor szorosabb megkötést is.

Bár Snowden többször hangsúlyozta (például a lenti interjúban is), hogy az általa megszerzett információkat a lehető legnagyobb óvatossággal kezelik, 2014-ben a New York Times véletlenül már nyilvánosságra hozta az egyik dokumentumok összeállító NSA-ügynök nevét.