Az Apple nagy erőkkel beharangozott legújabb próbálkozása a zeneipar megmentésére tegnap elindult, szerencsésebb országokban a Beats 1 rádióval együtt (ahová például a BBC Radio 1 híres DJ-jét, Zane Lowe-ot is elcsábították). Itthonról viszont még nem elérhető az adó.

Forrás: 9to5mac.com

Ha valaki mégis meg akarná hallgatni, mit játszottak eddig a Beats '1-en, az a Spotify-nak köszönhetően megteheti: Peter Bowles felhasználó és társai ugyanis összeraktak rá egy playlistet. Persze az olyan, az Apple Music-kal szerződött előadók, mint Taylor Swift hiányoznak belőle, illetve Pharrel új száma is egyelőre exklúzívan csak az új Music app-ról érhető el, de azért: 

Ha valaki pedig valaki úgy érzi, nem tud meglenni a Beats 1 nélkül, de Android-os telefonja van, még elérhető a stream itt. Várható, hogy az Apple keze lesújt majd arra, aki ezt egy titkosítás nélküli HTTP Live Streaming forrásból összehegesztette, szóval használja ki az időt, hallgasson bele, és nyugodjon meg, hogy semmiről sem marad le. 

Az Apple Music 3 hónapig ingyenes tesztidőszakot kíván, utána pedig a felhasználók 9.99 euróért használhatják az applikációt. A Music-kal az iTunes után az Apple ismét megkísérli, hogy megváltoztassa a zeneipart: akkor az iTunes-szal a kalózkodást igyekezett visszaszorítani, most az olyan, az alkotókat állítólag kizsákmányoló stream szolgáltatások használatát, mint az Apple. A Spotify ugyanis lejátszásonként 0,0011 dollárt (0,31 forintot) fizet az előadóknak, míg az Apple Music a New York Times szerint 0,2 centet (0,56 forintot) fizet a kiadóknak, amiből 0,047 cent fogja illetni a dalok készítőit. Az Apple Music az előfizetői bevételek 71,5%-át ajánlaná a zene tulajdonosainak, a Spotify pedig jelenleg csak 70 %-ot ad.

Itt lehet megnézni, mennyit keresnek a zenészek online zeneeladásból az Information is Beautiful jóvoltából: