Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Apple Watch vs. 50 kaliber

A FullMag nevű YouTube-csatorna lényege, hogy tulajdonosa, Richard Ryan mindenféle drága és klassz dolgokat lő szét különböző tűzerejű fegyverekkel.

Most épp az Apple Watchra kattant rá: egyszer egy 50 kaliberes puskával esett neki, másszor felrobbantotta, legutóbb pedig Verne Troyer amerikai színészt kérte meg rá, hogy pisztollyal is vegye kezelésbe az almás cég okosóráját.

0 Tovább

Az ember, aki két éve le sem vette a Google Glasst

Allen Firstenberg New York-i lakos két évvel ezelőtt vett egy Google Glasst, amit azóta is folyamatosan hord. Úgy értem, állandóan. Mindig. És nagyon királynak gondolja.

Allen a Google Plus fiókján írt egy hosszabb bejegyzést az androidos okosszemüveggel kapcsolatos tapasztalatairól. A viszonylag hosszú posztban többek között elmondja, hogy amióta megvan a szemüvege, több száz ember kérdezett rá nála, hogy mégis milyen, és még nem telt el úgy hétvége, hogy valaki ne állította volna meg miatta. Hiába, az embereket érdekli a Google Glass, amit Allen szerint egy rövid prezentációt követően 6-tól 80 éves korig mindenki ugyanúgy nyugtáz:

„Ez király!”

Firstenberg állítja, hogy nincs olyan helyzet, amikor ne járnának a Glass csodájára. Egyszer még egy repülőúton is a frászt hozták rá különleges szemüvege miatt: az egyik légi utaskísérő arra kérte, hogy fáradjon hátra vele a gép végébe, ugyanis „beszélniük kell”, amikor pedig szegény Allen már kezdett megijedni, kiderült, hogy az izgatott utaskísérő csak három dolgot akart kérdezni tőle:

„Mi az a fején, mit csinál, és hol szerezhetek egyet?”

Allen tapasztalatai szerint azok, akiknek nem tetszik a Glass, csak a külseje miatt szoktak ódzkodni: egyesek túl feltűnőnek, mások épp hogy túlságosan észrevehetetlennek tartják a különleges szemüveget, aminek azonban szerinte egyedüli hátránya a hardver időleges gyengülése. Szoftveres téren ugyanakkor a Glass minden más okoseszközt képes helyettesíteni, legyen szó óráról, telefonról, táblagépről, bármiről.

„Ahogy sokaknak, elsőre nekem is a kiterjesztett valóság jutott eszembe a Glassról. Amikor azonban hordani kezdtem, rájöttem, hogy ez több annál. Bizonyos értelemben jobb. (…) A kiterjesztett valóság eltereli a figyelmed a körülötted lévő világról. A Glass viszont azt akarja, hogy a pillanatnak élj.” – mondja Allen, aki nagyon reméli, hogy nemsokára egy újabb változatot is bemutat a Google, ő ugyanis egy napot sem akar többé okosszemüveg nélkül élni.

És hogy milyen az élet a Google Glassen át? Nos, a lenti videó talán választ ad a kérdésre.

0 Tovább

Petíciót indítottak Guillermo del Toro játékáért

Messiásként várták a Silent Hill horrorsorozat rajongói a megtépázott hírnevű sorozatot feltámasztani hivatott Silent Hills videojátékot.

A programon az egyik leghíresebb japán fejlesztő, Kodzsima Hideo dolgozott együtt Guillermo del Toroval, a játék főszereplője pedig a The Walking Deadből ismert Norman Reedus lett volna. Kodzsima azonban - máig tisztázatlan okok miatt - elhagyja a kiadó Konami céget, így a szoftver fejlesztését le is lőtték.

A csalódott rajongók azonban nem hagyják annyiban: aláírásgyűjtést indítottak, hogy a játék fejlesztését folytassák. A kezdeményezők 150 ezer aláírást szeretnének összegyűjteni, ebből pedig már közel 125 ezret össze is szedtek.

A játék népszerűségét mutatja, hogy miután ingyenes beharongozóját a P.T.-t leszedték a PlayStation online áruházából, többszázezer forint értékben kezdték árulni az interneten azokat a konzolokat, melyekre már felinstallálták a demót.

0 Tovább

Több millióan hagyják ott a WoW-ot

A World of Warcraft a világ legnépszerűbb online szerepjátéka, amit nem olyan régen még 10 millióan játszottak nap mint nap – ez elképesztően nagy szám, gondoljunk csak bele, olyan, mintha Magyarország lakosságának jelentősebb része egy virtuális világban kalandozna!

A múlt idő azonban nem véletlen, ugyanis a WoW tízmilliós bázisa most 3 millióval megcsappant, és visszaesett 7,1 millióra. Ez a szám ugyan még mindig óriási, de sajnos alacsonyabb annál, amennyi a játék legutóbbi kiegészítője, a Warlords of Draenor megjelenése előtt jellemezte a WoW-ot. Szóval lassan, de biztosan elvándorolnakaz előfizetők.

Vajon megérjük még a free-to-play WoW-ot?

0 Tovább

Virtuális séta egy vár romjai között

David Finsterwalder mobilfejlesztő drónok és egyéb technikák használatával létrehozott egy virtuális túrát a németországi Hohenrechberg vár romjai között.

A túrát David elméletileg VR-sisakokhoz tervezte, de bármilyen formában izgalmas látnivaló, hála az Unreal Engine 4 nevű, elsősorban videojátékoknál használt grafikusmotor alkalmazásának.

Talán messzemenő gondolat, de érdekes előfutára lehet mindez egy olyan kornak, amikor a virtuális tér helyszíneit többé nem megrajzolni, hanem leképezni fogják a grafikusok…

0 Tovább

Nintendo-park, valaki?

Úgy tűnik, a Universal és a Nintendo szövetkeztek, hogy valóra váltsák minden amerikai kisgyerek álmát: egy olyan vidámparkot, ami a közkedvelt japán videojáték-cég ikonikus karaktereit és játéksorozatait állítja a középpontba.

Sajnos a tervezet még korai stádiumban jár, így képek nincsenek, de ismerve a Universal által épített eddigi látványosságokat, egy nintendós Disney Landet képzelünk el, ahol Mickey Egér és Donald Kacsa helyett Mariót és Linket lehet ölelgetni egy-egy vicces fénykép erejéig.

Nektek tetszene egy olyan Nintendo Land, amihez nem kell méregdrága Wii U, csak egy jegy, ami persze ismét tuti sokba kerül majd? Ha igen, mit látnátok ott szívesen?

0 Tovább

Írjon üzenetet Einstein kézírásával!

Ha Kickstarteren összegyűlik 15 000 dollár, Harald Geisler és Elizabeth Waterhouse tovább tudnak dolgozni azon a betűtípuson, amit Einstein kéziratainak tanulmányozásával hoztak létre. 

Ha a maradék 3500 dollárnyi adomány is összejön, hat hónap múlva az iOS-t futtató kütyükön Einstein kézírásával lehet majd üzengetni.

0 Tovább

Jason is darabol az új Mortal Kombatban

Megérkezett a Mortal Kombat X-be a Péntek 13 filmek "hőse", Jason Vorhees. Az elpusztíthatatlan Kristálytavi Gyilkos különös kegyetlenségével tökéletesen beleillik a játék brutális és véres világába.
 


A karakter egyelőre csak azoknak elérhető, akik előfizettek a Kombat Pack nevű 9500 forintos karaktercsomagra, önállóan május 12-étől lesz megvásárolható, ám az még nem ismert, pontosan milyen áron. 

A Mortal Kombat X jelenleg PlayStation 4, Xbox One és PC platformokra elérhető, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra az év második felében jelenik majd meg.

0 Tovább

Már 10 országban többen gugliznak mobilról, mint PC-ről!

Blogposztjában csak két országot említett a Google a tíz közül, ahonnan gyakrabban keresnek mobilról, mint asztali gépről: az USA-t és Japánt.

Ez egy rövid hír, cserébe itt egy kép Rihannáról a hétfői Met Galán!


0 Tovább

Hol a vállalkozókedv a fiatalokban?

A magyar fiatalok 85 százaléka biztos benne, hogy sikeres lesz az életében - derül ki a 20 és 35 évesek körében készített reprezentatív kutatásból. Bár a fiatalok jelentős többsége szerint a vállalkozások a fejlődés motorjai, a többség mégis alkalmazottként látja magát a jövőben.

A fiatalok kétharmada gondolkodott már saját vállalkozás indításán, (fele kifejezetten gyakran gondol rá), a többség mégis a biztonságot választja. Csak a negyedük látja úgy, hogy tíz év múlva vállalkozók lesznek.

Aki alkalmazottként képzeli el magát, az főleg (73%) nagyvállalatnál helyezkedne el, mindössze 12 százalék menne startuphoz dolgozni.

Viszont egyre többen elégedettek a munkájukkal (58%), idén már a fiatalok 65 százaléka biztos elhelyezkedésre számít itthon.

A kutatás alapján még mindig ellentmondásos kép rajzolódik ki: míg elvben vonzó az önállóság, jövőképüket általánosságban a kockázatkerülés és biztonságvágy határozza meg.

A felmérés Prezi, a Ustream, az NNG és a LogMeIn magyar cégek által létrehozott Bridge Budapest megbízásából készült. A szervezet harmadik éve térképezi fel a fiatalok karrierrel kapcsolatos elképzeléseit.

0 Tovább

egyperctech

blogavatar

Minden, ami az Origo Techbázisból kimarad!

Feedek

Utolsó kommentek