Rég volt ennyi beteg horror, mint most

Itt az ősz, jönnek az ijesztőbbnél ijesztőbb horrorjátékok, sőt, pár program már meg is jelent, így gyorsan összeszedtük a legérdekesebbeket. Az alant felsorolt négy játék közül három azonnal elérhető, stílusukban, hangulatukban pedig erősen eltérnek egymástól, így többféle ízlést is kiszolgálhatnak. Csak egy a közös bennünk: megfagyasztják az ember vérét.

Ön dönthet hat fiatal sorsáról

Játék helyett sokkal inkább egy interaktív horrorfilmnek nevezhetjük az Until Dawn című horrorjátékot. A kizárólag Sony PlayStation 4-re elérhető szoftverben voltaképpen a nyolcvanas évek faházas horrorjait élhetjük át, úgy, hogy közben az irányítás a mi kezünkben van.

A történet szerint egy erdei kunyhóban összegyűlt baráti társaság vicce rosszul sül el, és emiatt egy fiatal testvérpár halálos balesetet szenved. A barátokat mélyen megrázza a tragédia, így egy évvel később, haláluk évfordulóján újra meglátogatják a hegyi erdőben lévő kísérteties kunyhót, hogy megemlékezzenek a lányokról.

A történet természetesen klisés, kiszámíthatónak viszont azért nem mondható, mert rajtunk múlik, merre halad. Ez gyakorlatilag egy olyan horrorfilm, ahol mi döntjük el, ki fogja túlélni az éjszakát, és nemcsak sikoltozhatunk a tévéképernyő felé, hogy „Vigyázz, balra menj!”, hanem mi magunk dönhetjük el, milyen útvonalat válasszon a főhős, kivel maradjon, kiben bízzon, és kiben ne.

Az Until Dawn a maga 6-7 órájával nem hosszú, de mivel több mint tízféle befejezéssel, és számtalan eltérő fordulattal rendelkezik, mindenképpen tartós szórakozás a műfaj kedvelőinek.

Zombiharapást szőrével

Az idei horrorjáték-felhozatal egyik meglepetéscíme mindenképp a Ubisoft Zombi című alkotása, mely annak ellenére, hogy sokan nem hallottak róla korábban, egyáltalán nem új játék. Eredetileg a 2012-ben megjelent Nintendo Wii U konzol egyik startcíme volt, amely ráadásul afféle kultikus státuszt ért el a játékosok között. Mivel azonban a Wii U bukott, a játék sem jutott el elég emberhez, és három év kellett ahhoz, hogy a francia kiadó végre más gépekre is elérhetővé tegye a túlélő-horrorjátékot.

A Zombi ugyanis teljes egészében az életben maradásról szól: egy névtelen túlélőt alakítunk az élőhalott-apokalipszis utáni Londonban, akinek nincs több dolga, mint hogy minél tovább húzza a zombikkal teli város romjai között. A történet itt másodlagos szerepet tölt be, a küldetések is csak arra jók, hogy rávegyék az embert a biztonságos menedékhely elhagyására. A Zombi egyike azon kevés programoknak, amelyek valóban félelmetessé tudják tenni a kissé elcsépelt élőholtakat.

A belső nézetes programban a zombik viszonylag gyorsan mozognak, a legmeglepőbb helyekről kúsznak elő, és bizony nem kegyelmeznek a játékosnak. Érdekes csavar a játékban, hogy ha a karakter meghal, valóban halott is marad: újraéledéskor egy teljesen új szereplő bőrébe bújunk, akinek semmije sincs, szóval ha kell a régi cuccunk, fel kell kutatnunk a saját hullánkat.

Hasonlót a PC-s játékosok már láttak a DayZ című alkotásban, a Zombi azonban annál kifinomultabb, hangulatosabb alkotás. Egy bibi van vele: mivel egy régi, elavult konzoloról írták át, ezért elég csúnyácska, és még programhibák is akadnak benne, melyek megkeseríthetik az egyszeri gamer életét. Mi mégis ajánljuk a kipróbálását, mert viszonylag egyedi akciójátékról van szó.

H. P. Lovecraft után szabadon

Persze nem kellenek idegesítő tinik vagy rothadó élőholtak ahhoz, hogy egy játék ijesztő legyen. Sőt, még csak jó grafikára sincs szükség. Nem hiszi? Akkor nézze meg a The Last Door című ingyenes kalandjátékot, mely epizodikus formában érhető el, és a második évada végén jár éppen. Egy klasszikus, kattintgatós programról van szó, melyben nem az akción, hanem a gondolkodáson van a hangsúly. Illetve az atmoszférán, mely leginkább Edgar Allen Poe és H.P. Lovecraft rémtörténeteit idézi.

A sztori szerint a viktoriánus Angliában járunk, és egy fiatalembert irányítunk, aki a legjobb barátja öngyilkossága után nyomoz. A szálak abba az elit iskolába vezetnek, ahol a két férfi nevelkedet… ennél többet elárulni pedig vétek lenne, mert ez a 2D-s, pixelgrafikás független fejlesztés tényleg a sztorija miatt erős igazán.

Érdekesség, hogy a játék egyes epizódjai magyar feliratozást kaptak. Ugyanakkor aki jól ért angolul, mindenképp azon a nyelven próbálja ki a The Last Doort, mert a spanyol fejlesztők olyan szépen írnak rajta, hogy már-már irodalmi élményben lesz része a játékosnak.

Már csak pár hét, és pelenkaszezon

A fent említett programok persze nem úgy félelmetesek, mint az Amnesia című horrorfesztivál volt néhány évvel ezelőtt: korunk egyik legijesztőbb játékát nehéz felülmúlni, így most minden szem a fejlesztőkre szegeződik, akik szeptember 22-én újabb programmal rukkolnak elő, megkísérelve a trónfosztást.

A SOMA című játék egy víz alatti kutatóbázisra invitál bennünket, ahol valami nagyon nincs rendben – hogy mégis mi, azt csak a megjelenéskor tudjuk meg, arra azonban már most számíthatunk, hogy félelemmel teli estéket nyújt majd a játék.

0 Tovább

Gyerekbarát lehet az új horrorjáték

A Frictional Games SOMA című játéka ugyanolyan ijesztő horrornak ígérkezik, mint a csapat korábbi címei voltak, mégsem biztos, hogy csak felnőtteknek ajánlják majd a korhatár-besoroló bizottságok.

Forrás: Frictional Games

A csapat Facebook-oldalán olvasható bejegyzés szerint ugyanis egy olyan, elsősorban pszichológiai horrorra fókuszáló alkotás, mint a SOMA kicselezi a szokásos cenzori kérdéseket.

„Arra a kérdésre, hogy ’van a játékban élő emberek ellen irányuló erőszak?’, az a válasz, hogy ’az attól függ, mit nevezünk élőnek és embernek’” – írják a fejlesztők, rámutatva, hogy az eddigi korhatár-besorolási kritériumok a videojáték, mint médium egyre érettebbé válása miatt filozófiai problémákba ütközhetnek.

A Frictional Games emlékeztet rá, hogy a Penumbra: Overture például PEGI 12-es program lett, mert nincs benne konkrét erőszak, holott ettől függetlenül is félelmetes és komor témákat boncolgat.

0 Tovább

egyperctech

blogavatar

Minden, ami az Origo Techbázisból kimarad!

Feedek

Utolsó kommentek