Hétvégén ismét hőségriadó, ami egy átlagos nördnek két dolgot jelent: egész napos elsötétítést és sok-sok játékkal töltött órát. Igen ám, de mivel játsszunk, amikor még a légkondi is izzad az ablakban, és már attól is felforr az agyvizünk, ha ajtót nyitunk a pizzafutárnak?

Nos, jobb, ha legalább a képernyőn hűsítő élményben van részünk, így most bemutatunk pár videojátékot, amelyek lehűthetik a kedélyeket.

Irány a Halálhegy!

Hol lenne szívesebben az ember 40 fokban, ha nem egy hófödte hegycsúcson? Egy kis enyhülésért pedig akár a természetfeletti gonoszt is elviselheti, ami jól jön, ha azon a Halálhegyen barangol, ahol 1959-ben kilenc tapasztalt hegymászó lelte halálát.

A Gyatlov-incidensként ismert eset máig kérdések tömkelegét veti fel, egy független játékfejlesztő stúdió pedig úgy döntött, hogy vérfagyasztó sétaszimulátor képében állít emléket az orosz fiatalok utolsó éjszakájának.

A Kholat (helyes kiejtésben „halat”) című játék a helyiek által csak Halálhegynek nevezett oroszországi fennsíkon játszódik, dolgunk pedig mindössze annyi benne, hogy összeszedjünk pár papírfecnit a szovjet hatóságok titkos jelentéseiből.

Eközben persze térdig érő hó, eszelős fagy, erős szél és démoni szellemlények nehezítik a túrát, mely minden viszontagsága ellenére is hűsítő hatású a nagy nyárvégi melegben.

New Yorkban a fenekünk is befagy

Tíz éve jelent meg PC-re és konzolokra a francia Fahrenheit című játék, mely egy afféle interaktív film: a játékosnak sokszor időre kell reagálnia a képernyőn felvillanó jelekre, amikor pedig épp nem a billentyűket püföli, a kalandjátékokból ismerős logikai feladványokat oldja meg.

A Fahrenheit korából adódóan nem a legszebb vagy legtartalmasabb játék a listán, hangulata, történetvezetése, illetve a benne meghozható, valóban súlyos döntések azonban mégis egyedi, különleges élménnyé teszik.

Hatalmas előnye továbbá, hogy egy apokaliptikus tél idején játszódik New York városában, a Nagy Alma hófödte felhőkarcolói pedig egyszerre hatnak fenyegetően és megnyugtatóan a játékosra.

A fejlesztők egyébként később teljesen átnyergeltek PlayStationre, ahol a Heavy Rain és a Beyond: Two Souls című programokkal tették le a névjegyüket.

Álomvilág, jégvirágokkal és sárkányokkal

Akik a lassú filozofálgatás és a billentyűzetnyüvő akció helyett inkább arra vágynak, hogy elmerüljenek az örök tél birodalmában, a The Elder Scrolls V: Skyrim című játékkal szórakozhatnak a legjobban.

Ez a 2011-es epikus fantasy szerepjáték egy fiktív északi vidékre kalauzolja el az embert, ahol sárkányok, óriások, viking(szerű) harcosok és csodaszép, hófödte ormok találhatók.

A Skyrim elsősorban arról híres, hogy nem lehet vele keveset játszani: e sorok írójának több száz órája van a játékban, de vannak, akik ezreket öltek bele, és még mindig találnak valami újat, érdekeset. Skyrim világa óriási, a játékost pedig semmi sem gátolja abban, hogy bejárja, így tulajdonképpen még kevés is egy hétvége arra, hogy kiismerjük.

Mivel egy viszonylag ismert szoftverről van szó, esélyes, hogy ön is találkozott már vele – ebben az esetben felhívjuk a figyelmét arra a nem elhanyagolandó tényre, miszerint a Skyrimhez rengeteg könnyen telepíthető rajongói modifikáció járt.

Látott már valaha elegáns, monoklis rákokat? Ha nem, itt az alkalom!

Elveszett világ a jég fogságában

Az akciójátékok szerelmeseinek is van egy ajánlott címünk: a Lost Planet 3 nem kapott kiemelkedően jó sajtóértékeléseket, és tény, hogy közel sem tökéletes alkotás. Ha azonban óriásbogarak széttrancsírozásáról van szó egy lefagyott bolygón, kijelenthetjük, hogy egyszerűen nincs jobb a Capcom lövöldözős játékánál.

Mely egyébként történet és hangulat szempontjából igenis magas minőséget mutat: a sztori szerint egy elhagyatott, jeges planéta bányászkolóniájának mérnökeként kell boldogulnunk az extrém hideg és a nem épp barátságos élővilág közepette, miközben a többi dolgozó sem könnyíti meg az életünket.

A Lost Planet 3 egy érdekes, ízes utazás a világegyetem ridegebb régióiba, mely a legnagyobb hőhullám idején is képes megfagyasztani az ember vérét.

Ehhez pedig nem kellenek horrorklisék, elég, hogy többször hangsúlyozzák: semmi sem veszélyesebb az elveszett bolygón, mint a kíméletlen, csontkeménnyé dermesztő fagy.