Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Mindenki utálja Batmant

Tegnap jelent meg a Batman: Arkham Knight, mely akciójáték az év egyik legvártabb programja volt.

Forrás: XDA Developers

A konzolos változatokkal nincs is baj, sőt, a sajtó is nagyon kedveli a Rocksteady szuperhősös alkotását. A PC-s kiadás azonban nem úszta meg botrány nélkül, lévén szinte játszhatatlanra sikeredett.

A Steamet elárasztották a negatív vélemények, a program jelenleg több mint kétezer vásárlói értékeléssel bír, melyek többsége negatív.

Forrás: Steam

A játékosok elsősorban technikai problémákra panaszkodnak: a játék szinte minden gépen szaggat, a textúrák néha nem töltődnek be, valamint megmagyarázhatatlan fagyásokról is érkeztek jelentések.

A fejlesztők elismerték, hogy a PC-s verziónak valóban vannak gondjai az AMD videokártyákkal, ezeken azonban már dolgoznak a gyártó közreműködésével.

Addig is a játék kiadásáért felelős Warner szépen felemelte a program minimum gépigényét: AMD-s konfig esetén immár 3 gigabájtos videokártya kell a program élvezetéhez.

0 Tovább

Így futtassa régi gépen az év legjobb játékát!

A The Witcher 3: Wild Hunt 2015 eddigi leggrandiózusabb, legkidolgozottabb játéka, mely ráadásul viszonylag gyenge gépen is el-eldöcög, ha az ember hajlandó alacsonyabbra venni a grafikai beállításokat a vonzó és csodás „Ultra”-nál.

Vannak azonban, akiknek még ennyi sem elég, mert a PC-jük nagyon-nagyon-NAGYON régi, esetleg notebookot használnak, mely értelemszerűen kisebb teljesítményű, mint egy asztali játékgép. Nos, nekik lehet hasznos LowSpecGamer videója, aki addig butította a Witcher 3-at, míg az jól nem futott az alábbi konfigon:

Processzor: Intel Core i7-2637M @ 1.7 GHz
Memória: 8 GB DDR3
VGA: NVIDIA GeForce GT 540M

Igen, ez jócskán a minimumként megjelölt gépigény alatt van, a játék pedig még mindig egész jól néz ki. Persze a fejlesztők nem véletlenül adtak meg egy anno hivatalos alapkonfigot: ilyen mértékű butításnál előfordulhatnak apróbb instabilitási gondok.

0 Tovább

egyperctech

blogavatar

Minden, ami az Origo Techbázisból kimarad!

Feedek

Utolsó kommentek